Szeretném röviden bemutatni nektek a számomra legkedvesebb szibériai várost, amely minden évszakban más-más arcot mutat be. Ez a város Omszk. Legutóbb márciusban jártam ott, akkor még javában tartott a tél. A sok hó, a „tavaszi” mínuszok és barátságtalan idő, nem vette el a kedvemet attól, hogy alaposan szemügyre vegyem. Csak a látnivalók egy részét sikerült körbejárnom és a kevés idő ellenére sikerült egy pár képet készíteni róla.
Ez az út, mint a legtöbb utam, céges kiküldetés volt, de ez volt talán a legjobban várt utazásom. Csak néhány napot töltöttünk itt a kollégámmal, mégis szuper érzés volt visszatérni a szülővárosomba. Mindössze néhány hónap telt el azóta hogy itt jártam, vagyis nem tudom lehet-e annak nevezni, mert csak a vasútállomáson szálltam le a vonatról, mindössze 10-15 percre. Természetesen most ennél több idő volt, meg akartam ismerni a családom másik részét, akiket nem láttam már több mint harminc éve. Mondhatni, hogy minden a terv szerint alakult.
Az egész repülés során folyamatosan csak gondolkoztam és tervezgettem, ezért sem alvásig, sem pihenésig nem jutottam el. A Moszkvától való háromórás repülőút nagyon gyorsan eltelt és most is, mint legutóbb, éjszaka érkeztünk meg. Sosem szerettem a hajnali érkezéseket, főleg amiatt, hogy előző nap elindulsz és másnap is még mindig utazol. A repülőgépen nagyon kellemes volt az idő, ezért nehéz volt felállni és otthagyni. A csípős hajnali mínusz 14 fokos levegő és sok-sok hó után a szervezetem nehezen akart alkalmazkodni ahhoz, hogy már megint tél van, főleg hogy itthon már egy ideje meleg tavasz volt.
A gépről, velünk együtt leszállt rengeteg olasz turista, lehettek vagy harmincan és jó hangosak voltak. De voltak más külföldiek is, ami kissé meglepett. A gép elég messze állt meg a repülőtér épületétől és ezért jó hosszan kellett buszozni, szlalomozni a sok hóbucka között. Miután magunkhoz vettük a csomagjainkat, már várt minket a transzfer autónk, aki volánja mögött nem volt más, mint az Apám. Aki az elkövetkező napokban mindenben a segítségemre volt.
Az éjszakai város nagyon üres volt, sehol egy ember vagy jármű. Visszagondolva ez volt az ideális városnézési idő, mert ami itt van napközben, az valami leírhatatlan. Talán ez az egyik hátránya ennek a városnak, de tulajdonképpen a közlekedési káosz minden orosz városra jellemző.
És most egy kicsit a városról, Omszk a fővárostól keletre körülbelül 2700 km-re található a szibériai síkság déli részén. A város Szibéria regionális, történelmi, kulturális és ipari központja. Az Om és az Irtis folyók összefolyásánál található metropolisz, 2016-ban ünnepelte a háromszázadik évfordulóját. A majdnem 1,2 millió lakosú Omszk Szibéria legnépesebb városa, országosan viszont csak a tizedik helyen áll.
A város megalakulása, mint sok más dolog az életben, a véletlennek volt köszönhető. A története ott kezdődött el, amikor egy bizonyos Iván Dmitrijevics Buchholz, aki egy német származású orosz tábornok, feladva a Jamisovszk nevű erődöt (jelenleg Kazahsztán területén található) kénytelen volt visszavonulni a legyőzött seregével. Egy olyan területen haladtak ahol folyamatosak voltak a helyi nomád törzsek támadásai. A nagyrészt sebesült és betegségben szenvedő megmaradt embereivel egy célja volt, északnak haladni, hogy minél hamarabb elhagyhassák az ellenséges területet. Miután nagy veszteségek árán kiértek a Dzsungár Kánság területéről, ahelyett hogy tovább ment volna Tobolszkba, ahonnan évekkel azelőtt útjára indult, inkább azt a döntést hozta, hogy letáboroznak és építenek egy erődöt nem messze a két birodalom határvidékénél, pont a mai városközpontban. A tábornok tudta, hogy ha a kudarcról van szó, akkor Nagy Péter cár nem ismer kegyelmet és a hazatérés esetén valószínűleg vége a katonai karrierjének.
I. Nagy Péter cár eredetileg Buchholz tábornokot azzal bízta meg, hogy hatoljon minél délebbre, új erődöket építsen, hogy azok védjék a meglévő kereskedelmi utakat, de elsődleges cél az új arany lelőhelyek felkutatása volt. A feljegyzések szerint az első omszki erődöt 1716 tavaszán kozák hadosztály segítségével Buchholz tábornok építtette fel, amit az ősz beköszöntével teljesen be is sikerült fejezni. Az erőd felépítésétől kezdődik tulajdonképpen a város történelme. Később azzal is próbálták növelni az erőd jelentőségét, hogy azt terjesztették, hogy a környék folyóiban, könnyebb aranyara lelni, mint dohányhoz hozzájutni. Természetesen évtizedekkel később kiderült, hogy ez egy hazugság volt.
Omszkba a legegyszerűbben egy Moszkvai átszállással lehet eljutni
A város sok számos történelmi esemény helyszíne volt. Például, az 1850-es években itt raboskodott Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij, aki Oroszország legkiemelkedőbb orosz írója. Az 1917-es októberi forradalom idején, Omszk volt a Fehér gárda, később pedig az antibolsevik kormány központja Alexandr Vasziljevics Kolcsakkal az élen. 1919-ben Oroszország főkormányzójává kiáltotta ki magát és a város egy rövid ideig egyfajta fővárossá alakult. Hónapokkal később elvesztették a harcot és a bolsevikok kivégezték Kolcsakot. A Monarchia visszaállítására tett kísérletei örökre elvesztek.
Miután a transzszibériai vasút elérte a várost, a külföldi tőke szibériai beáramlása meredeken emelkedett, Omszk gazdasága jelentős előrelépést tett. A XX. század elején Omszk lakossága már elérte a több mint 50 ezer embert. A negyvenes években, amikor is elkezdődött a II. világháború, a legtöbb gyárat az Európai oldalról megpróbáltak áthelyezni keletre, ebből Omszk sem maradhatott ki, ami nagymértékben megerősítette a város iparát.
Omszkban minden évben, sokadik alkalommal megrendezésre kerül egy nemzetközi maraton, ami azért is egyedülálló, mert sehol máshol az országban nincs hasonló. Ilyenkor a várost ellepi a turisták hada, mint versenyzők vagy nézők.
Omszknak van egy negatív rekordja is, amire nem lehet túl büszke, ez pedig a metró projektje, ami már legalább harminc éve épül. A polgármesterek jönnek-mennek és repkednek az újabbnál újabb megvalósítási dátumok. Az építkezés sok éve alatt óriási összegeket emésztett fel és ennek ellenére a város alig tud valamit felmutatni. Az egyik egy metróhíd, a másik a város egyetlen metróállomása, amelyikbe ugyan le lehet gyalogolni, de néhány üzleten kívül nem találunk ott semmit. A harmadik dolog a város néhány helyen kiásott hatalmas, gondosan elkerített kráter, ami esős időszakban szépen megtelik vízzel. Azt hiszem a legfrissebb hír, az hogy végképp feladják, pedig Omszk lett volna a második szibériai város (Novoszibirszk után), amelynek metrója lett volna.
Ha már a negatívoknál tartunk, miután Apám elvitt minket a szállodánkba és elfoglaltuk a szobáinkat, nekem fel sem tűnt, hogy az én egyszemélyes szobámban nincs ablak. Sötét volt és arra vágytam, hogy aludjak egy pár órát. Felkelés után viszont megkívántam egy kis fényt, de azt maximum a TV-ből kaphattam. Ezen felháborodtam, mert erről a Booking oldalán konkrétan egy szót nem írtak. Ott ahol gondoltam, hogy ablak van, egy festmény volt, amit először egy ronda függönynek néztem. Nem tudom ki, hogy van ezzel, de az ablak legalább olyan fontos dolog, mint az ágy, elvégre is nem a pincében voltunk. Sajnos nem volt mit tenni, bele kellett törődni.
Az összesen három ott töltött napból, volt egy olyan napunk, ami teljesen munkával telt, még este is folytatódott a szálloda étkezőjében. Ha jól be akarsz vágódni az orosz üzleti partnernél, ahhoz elengedhetetlen, hogy koccinthass vele egyet. És ebben nem is annyira az alkohol az érdekes, hanem az hogy mit esznek közben. Nekem nagyon bejön az a sok különféle füstölt és egyéb hal fogyasztás, amit ilyenkor szinte kötelező fogyasztani. Hihetetlen az a sokszínű nassolni való és ráadásul minden italhoz megvan a megfelelő hal típus. A bevásárló központok roskadoznak a nagy választéktól. Nagy kár, hogy Magyarországon nem igazán van ennek kultúrája.
Üzleti tárgyalás. Egy kis kézműves sör, füstölt csuka és mindenféle más tengeri hal
A kollégámmal mindig megpróbáltunk kihasználni minden egyes szabadidőt, még ha csak egy óránk is volt kiszaladni a városba, vásárolni vagy csak várost nézni. Szerencsére a szálloda nem is lehetett volna jobb helyen, a központ kellős közepén.
Omszk látnivalói térképen
Omszki erődrendszer
Az első hely, ami nem volt messze tőlünk, és amit azonnal látni szerettem volna, az az omszki erőd, ezért a városnézést pont itt kezdtünk, az óvárosban. Amikor meghalljuk az erőd szót, akkor ne gondoljuk egyből valami magas tornyú gyönyörű középkori várra. Akkor még az egyszerűségre törekedtek, főleg hogy milyen istenháta mögötti környék lehetett ez. Attól hogy ez csak háromszáz éve volt, semmit nem von le az értékéből. Egy ekkora vadonban létrehozott település nagy teljesítmény volt azokban az időkben.
A második Omszki erődöt a XVIII. század második felében hozták létre. Az erőd egy védelmi vonal részét képezte, amire még II. Katalin császárné parancsára a szibériai ezüstolvasztók védelme miatt volt szükség a délről érkező folyamatos támadások miatt.
Mint ahogy már fent megírtam az első erőd 1716-ban épült az Irtis és az Om folyó találkozásánál, a mai hajóállomás helyén. Ezt az első erődöt teljes egészében fából, nyírfa rönkökből építették, ez a nyersanyag korlátlan mennyiségben állt rendelkezésre. Valamivel több, mint ötven éven keresztül menedéket nyújtott az itteni embereknek. 1765-ben egy bizonyos Springer nevű altábornagy, a szibériai védelmi vonal parancsnoka úgy döntött, hogy kell egy ennél is nagyobb és masszívabb erőd. Pár száz méterre a korábbi faerődtől, az Om folyó jobb partján választott neki helyet. A munkálatok 1768 tavaszán kezdődtek. Hogy fokozzák a védelmet, az eredeti fa szerkezetet felváltotta a tégla és számos megerősítő elemet is hozzá adtak. A mérete meghaladta a 30 hektárt. Az erőd területén a tisztán katonai struktúrákon kívül építettek még lakóházakat, templomokat, iskolákat, egy evangélikus templomot és egy ortodox katedrálist. Miután az országhoz egyre nagyobb területeket csatoltak, határátkelőként való jelentősége elveszett. 1854 október 7-én a katonai minisztériumtól jött egy utasítás az Omszki erőd eltörlésére, megszüntetésére.Senki nem volt érdekelt a néhány megmaradt építmény rendbehozatalában, ezért a napjainkra nem sok minden maradt fent.
A jól megválasztott hely és az erőd nagysága, önmagáért beszélt, felépülése óta egyetlen egy jelentős összeütközése sem volt. Az összes ágyút, ami az erőd területén volt található, egyetlen egyszer nem sütötték el.
Szemmel láthatóan a hajdani erőd környékét nagyon szépen rendbe hozták a város nemrég tartott 300. évfordulójára. 2016-ban állítólag ez a hely volt az ünnepség központja. Sajnos az ott jártamkor zárva volt minden és időm sem volt túl sok, hogy jobban szemügyre vegyem a restaurált épületeket. Talán most nyáron majd jobban szét tudok nézni, szép napos időben biztosan sokkal szebb látványt nyújt.
A Társzkije-kapu
A megmaradt erődből talán a díszkapui a leghíresebbek. Elsőként a Társzkije nevű kaput mutatnám be, egyben ez a város talán legfontosabb szimbóluma is. A kaput 1792-ben építették föl az erőd északi részén, egyfajta főbejárati funkciót töltött be. A nevét az északra található Tara nevű városkáról kapta. Az erődben egy nagy börtön is működött, a kényszermunkára ítélt rabokat ezen a kapun vitték nap, mint nap, többek között Dosztojevszkijt is, aki részletesen lejegyezte a sanyarú hétköznapjait.
A kapu sorsa 1959-ben pecsételődött meg, amikor is egy téli éjszaka alatt teljesen lebontották. A hivatalos verzió szerint, a kapu nem illett bele a város összképébe. Van egy fajta legenda arról, hogy az emlékmű lebontása az egyik pártvezető feleségének köszönhető. Állítólag azokban az időkben ez a hely sok fiatal találkozó helye volt és emiatt elég hangos is volt a környéke. Ezt a bizonyos asszonyt, aki a közelben lakott, nagyon zavarta a mindennapi ricsaj, ezért rábeszélte a befolyásos férjét, hogy bontassa le. Azokban az időkben ez nem jelenthetett gondot, még akkor is, ha ez egy több százéves emlékmű.
Huszonöt évnek kellett eltelnie, hogy végre rekonstruálják ezt a műemléket. A város 275-ik évfordulójára át is adták az újból felépített kaput. Sajnos, a rekonstrukciója nem épp az eredeti tervek alapján történt meg és ráadásul nem is az eredeti helyre került. Például, az eredeti építménynek kettő boltíve volt, az újba viszont négy került. Az egyik boltív mellett van egy kis ajtó, az ajtó mögött egy kis létrán feljuthatunk egy kis mindössze 30 négyzetméteres apró múzeumba. Sajnos, én csak utólag vettem észre.
A lakosok a mai napig hisznek abban, hogy ha áthaladunk a kapu alatt és kívánunk valamit, az valóra válik. Sőt, olvastam egy olyan variációt is, hogy nem csak egyszerűen át kell haladni, hanem egy lábon kell átszökdelni alatta. Ezt az érdekességet már csak a hazatérésem után olvastam, de ha hamarabb tudom, akkor sem hiszem, hogy fél lábon ugráltam volna.
Irtis-kapu
Az Irtis-kaput 1768-1770 között építették. Az Irtis folyó közvetlen közelében található. Kívülről a kapu egy négyszögletes toronyra hasonlít, a teteje pedig nyeregtetős. Sajnos az 1928-as nagy árvíz idején összeomlott, majd ezt követően lebontották a megmaradt részeit is. Csak 2010-ben az “Omszki erőd” történelmi és kulturális komplexumának létrehozása keretében állították helyre a műemléket az eredeti helyén.
Tobolszki-kapu
Tobolszki-kapu az erőd egyetlen teljesen épségben megmaradt kapuja, amelyet késő barokk stílusban 1791-1793 években építettek. Áthaladva a Tobolszki-kapun, el lehetett jutni az Irtis mólójához, ahol azokban az időkben számos hajó érkezett Tobolszk nevű városból.
Később, a XIX. század közepén némi klasszicista stílusban teljes egészében felújították. 1960-as években a kapu már annyira súlyosan tönkrement, hogy félő volt, hogy összedől. A helyiek nyomására sikerült műemlékké nyilvánítani, ettől főleg azt várták, hogy ne járjon úgy, mint a társa. Ugyan megmenekült a lebontástól, de még 13 évet kellett várni arra, hogy végre rendbe hozzák. Csak 2009-ben sikerült, szakszerűen, korabeli írások és rajzok alapján felújítani. Felújítás után kapott egy fura fehéres- sárgás-zöldes színt, amit elsőre nehezen lehet észrevenni.
Nem messze tőle lehetett egy síléc kölcsönző, mert egy csomó ember a kapun keresztül ment a lécekkel az Irtis rakpartjához, ahol elég sokan sí futottak.
Uszpenszkij-székesegyház
A séták során ez a székesegyház volt az egyik leglátványosabb épület, amibe belebotlottunk. Ez az, ami kimaradt a gyerekkori emlékeimből. Sok mindenre emlékszek, de ez hiányzik. Ez az Uszpenszkij-székesegyház egy egyedülálló történelmi és építészeti emlék, amely beletartozik Oroszország legnagyobb látnivalói közé. Sajnos, a története nem túl vidám. A templomot 1898-ban építették fel, akkor felemelkedés templomának hívták. A szovjet időkben, egész pontosan 1923-ban bezárták és éveken keresztül üresen állt. De folyamatosan folyt a szétbontása, az 1933-tól például leszerelték az összes harangot és beolvasztották. A pártvezetésnek jobbnál jobb ötleteik voltak, arra vonatkozóan, hogy mit kezdenek az épülettel. Volt egy olyan ötlet is, hogy átalakítják opera színházzá, de a későbbi vizsgálatok során megállapították, hogy nem elégséges az akusztikája. 1935 februárjában az a döntés született, hogy a templomot haladéktalanul le kell bontani. Ez még abban az évben meg is történt, és egyszerűen felrobbantották.
A templom helyét parkká alakítottak, a helyet „az úttörők kertjének” nevezték el. A székesegyháznak egészen 2007-ig kellett várnia, hogy újjászülessen. Az épület csodálatosan szép és sokkal nagyobb, mint amilyennek a képeken láttam. A sötétben több mint 100 lámpa világítja meg, amely a székesegyházat fehér és kék árnyalatokba borítja.
Uszpenszkij-székesegyház
A székesegyház közelében újabb templom is épül
A tűzoltó torony
A szovjet időkben, majdnem azt lehet mondani, hogy az omszki Tűzoltó torony volt az egyetlen város szimbólum. Legalábbis, hatalmas hangsúlyt kapott. A legtöbb városról szóló anyagban ott volt a fényképe. A fehér kővel díszített vörös tégla tornyot 1912-ben építették, hogy lecseréljék a fából épített elődjét. Ebből a toronyból a város mindennapos megfigyelése folyt, a tetején található megfigyelőállás 26 méteres magasságban volt, szinte az egész város látható volt a tetejéről. Abban az időben a házak nagy része fából készült, fontos volt időben észrevenni és azonnal reagálni rá, ha valahol tűz ütött ki. A lenti raktárban, ami az épület alagsorában volt, egy lovas fogat állt folyamatos készenlétben, hogy tűz esetén bármikor indulhasson. A torony második emeletén a tűzoltó parancsnok lakóhelye volt.
A torony eléri a 32 méteres magasságot és az októberi forradalom előtt a város legmagasabb építménye volt. A város az 1950-es és 1970-es években majdnem elvesztette ezt az építészeti gyöngyöt, amikor is a hatóságok ismételten felvetették az épület lebontását, de itt a lakosoknak sikerült ezt megakadályozniuk.
Nemrég az épület kapott egy emléktáblát is ahol fel vannak tüntetve az építési éve, 2002-ben pedig a toronyra tűzoltó bábut helyeztek el, amely szimbolizálja a város múlt századi tűzoltó rendszer képét.
A tűzoltó torony
Omszki hajóállomás
Közelről nézve az omszki hajóállomás nem igazán adja vissza a szépségét. Szerintem sokkal szebb oldalról nézve, az Om folyó túlpartjáról. Kár, hogy a szembelévő rakpart nincs normálisan beépítve, onnan még szebb lenne a látvány a városra.
Az épület az Irtis és az Om folyó összefolyásánál található, azon a helyen ahol az eredeti fából készült Omszki erőd állt. A hajóállomást 1964-ben építették és az elmúlt években elvesztette az eredeti funkcióját. Sajnos, mára már nem hajóállomásként funkcionál. 2010 óta regionális jelentőségű kultúra és történelem emlékműve, az épületen belül működik egy mozi, színház, szórakoztató központ, kávézók és éttermek.
Az egész hajdani folyami hajózásból, már csak néhány sétahajó maradt, amire a nyári napokon be lehet fizetni.
Ha megnézzük az állomást a folyó oldaláról, úgy néz ki, mint egy nagy fehér hajó, amelynek nagy kapitányi hídja van. Az épület annyira beleivódott a város képébe, hogy a városról szóló turisztikai anyagok fontos szimbóluma.
Az állomás udvarában egy parkosított Buchholz nevű tér található, ennek a helynek a története szorosan kapcsolódik Omszk történelméhez, mert itt álltak az első építmények. A tér legfontosabb jellemzője az autók teljes hiánya és a csend, amelyet teljes mértékben lehet élvezni. A tér közepén található egy nagy golyó alakú emlékmű, amelyen a Szibéria meghódításáról szóló jeleneteket ábrázol. Az igen furcsa alakú emlékmű, annak idején sokak nemtetszését váltott ki, megosztotta a közvéleményt. Egyszer még egy orkán erejű szél is elgurította a helyéről, szerencse hogy nem sérült meg senki. Azóta persze sok MÉM készült erről az „elszökő” golyóról.
Omszki hajóállomás
Irtis rakpart
A rakpart legszebb részéről kitekintve van egy szabályos rész a folyó jegében, amelyik a legnagyobb hidegben sem fagy be. Állítólag merültek le ott búvárok is megtudni az okát, de sajnos nem találtak rá magyarázatot. Még a helyi újságba is bekerült ez a téma
A befagyott Irtis folyó rakpartja
Az egész itt tartózkodásom alatt két estém volt, ami teljesen szabad volt és így azt együtt tudtam tölteni az Apámmal és a rokonokkal. De nem csak ez volt a legjobb, hanem az, hogy megismerhettem a húgomat, akit eddig csak képeken láttam. Ez egy akkora nagyszerű élmény, hogy nem hiszem, hogy sok ember elmondhatja, hogy átélt ehhez hasonlót. Érzelmekben gazdag néhány nap volt ez.
Lenin utca
A nem túl hosszú Lenin nevű utca azért érdekes, mert pár éve, a város háromszázadik évfordulójára felújították az összes régi házat, ami az utca mindkét oldalán található, ezért most fantasztikus látványt nyújt. Maga az utca és a körülötte található építmények lassan elérik a száz éves kort.
A felújítási munkálatok során semmivel sem spóroltak, új burkolat, szobrok még egy gyalogos aluljárót és bezsúfoltak oda. Nagyon sok különféle drága üzlet, étterem és kávézó található ott, itt találkoztam a legtöbb külföldivel, pedig ez az időszak egyáltalán nem mondható turistaszezonnak.
A legjobb hely a reggelire, ebédre vagy vacsorára, az pont ez az utca, nem utolsó sorban a fantasztikusan hangulatos kilátása miatt. Az árak itt körülbelül budapesti szinten vannak, de tudjuk, hogy Oroszország az utóbbi időben nagyon megdrágult. Nem hagyhattuk ki és mi is kiválasztottunk egy amolyan „rock kocsma”/étteremszerű helyet, hogy együnk és igyunk ott valamit, ami nagyon is szuper helynek bizonyult. Úgy láttam az utóbbi időben mindenféle hitelkártya probléma már a múlté, mindenhol minden működik.
Néhány kép a Lenin utcáról
Omszki drámaszínház
Sajnos nem vagyok egy nagy színházlátogató, de ez az épület hihetetlenül el lett találva, késztetést éreztem, hogy bent is szétnézzek, de az idő rövidsége miatt nem került rá sor. Azt kell tudni róla, az omszki drámaszínház az egyik legrégebbi és a legszebb épületű színház az egész Szibériában. Eredetileg 1875-ben egy bizonyos Bikov nevű kereskedő építette. Később egy tűzben leégett a teljesen fából felhúzott épület. A színház új épületét 1882-ben építették a leégett színház helyén. A színház épülete eklektikus vonásokkal épült, barokk stílusban, különböző összetett tornyokkal, ablakokkal és más összetett alakzatokkal. Az épület fülkéjében különböző írók mellszobrait helyezték el.
Omszki drámaszínház
Iverszkaja kápolna
A színháztól csak pár lépésre az út túloldalán található az Iverszkaja kápolna. Nekem kifejezetten tetszett ez a kis kápolna, amely valahogy nem illett bele a környező épületek közé. Olyan, mintha sokkal, de sokkal régebbi lenne a többi épülethez képest. Erre a kis kápolnára akkor bukkantam rá, amikor a színháztól a Lenin utcán lefelé indultunk el.
Ennek is érdekes története volt, ezt a kápolnát egy bizonyos Fjodor Kurgánszki kereskedő kezdeményezésére és az ő forrásaiból építették. Sajnos, ahogy a legtöbb műemlék, úgy ez az épület sem úszta meg a korai szovjet időket, az 1920 körül lebontották ezt az 1867-ben eklektikus stílusban épült kápolnát. A nevét egy híres szent ikonról kapta, amely csodával határos módon megállított a 1862-es kolerajárványt, miután végig hordták a városban. A kápolnát, amelyet ma látunk, csak a régi másolata, amelyet 1996-ban újraépítették.
A Lenin utcában található Iverszkaja kápolna
Sztepánovics szobor
Az én személyes kedvencem a város egyik legsűrűbben fényképezett szobra a „Sztyepán” vagy “Sztepánovics” néven ismert vízvezeték szerelő, aki épp kimászik a csatornából. Ezt az emlékművet 1998-ban a város napjára állították fel a Lenin utca kellős közepén. Az ötlet és a kivitelezés az akkori polgármesternek köszönhető, akinek megtetszett a pozsonyi változata és mondhatni lemásolta. Természetesen az omszki szerelő arca némileg eltér a pozsonyi attitűdtől, a helyiek egyébként azt mondják, hogy az övékének sokkal kedvesebb arca van, mint a Pozsonyban található hasonmásának. Állítólag az ünnepnapokon egy kis pohár vodkát helyeznek el Sztepánovics elé, hogy el szokott-e fogyni az ital, abban biztos vagyok.
Hihetetlen mekkora teli találat egy ilyen kis szobrocska, mert járva a különböző ajándékboltokat, a legtöbb ajándéktárgy őt ábrázolja, mindenféle kivitelben és méretben.
Sztepánovics, vízvezeték szerelő
Szerafimo-Alexejevszkaja nevű kis kápolna. Az 1907-ben építették. A Lenin utca végén található, a Jubilejnij híd közvetlen közelében.
Világító-zenélő szökőkút.
Erről a szökőkútról rengeteget hallottam a családomtól, de sajnos még nem láthattam működés közben.
Ez a bizonyos omszki szökőkút a város leghíresebb szökőkútjai közé tartozik. 1995-ben épült a színház téren, majdnem az első napoktól kezdve kedvenc pihenőhelyévé vált az emberek körében. Állítólag nyáron, amikor működik, a víz képe rendszeresen változik, attól függően, hogy a hét melyik napja van és milyen napszak. A szökőkút nemcsak a felnőtt lakosság és számos turista körében népszerű, de kedvelt hely a fiatalok számára főleg a romantikus szerelmespárok körében. A városközpont kényelmes elhelyezkedésének köszönhetően a szökőkút naponta több ezer embert vonz. A hideg téli időkben át szokták alakítani, a folyó vizet fénycsövekkel helyettesítik, amelyek a sötétben a fényűkkel hömpölygő vizet imitálnak.
Csokan Valihanov utca
Omszk egyik legújabb építésű sétálóutcája a Csokan Valihanov utcája. Ezt a helyet észre sem veszem, ha a húgom nem mutatja meg nekem. Ez az utca szintén a város történelmi központjában található. Engem egy kicsit a szegedi Kárász utcára emlékeztetett, persze annál sokkal kisebb és kevesebb is az üzletek száma. Az utca mentén nyolc kulturális örökség épülete található. Itt található többek között a Kazah Köztársaság konzulátusának az épülete és természetesen az utca névadójának, a XIX. századi tudós, etnográfus és történész Csokan Valikhanov szobra is.
Csak pár éve zárták le az autók elől ezt az utcát. A teljes átalakítását a Gazprom finanszírozta, a munkálatok 2014 szeptemberében fejeződtek be. Az utca végén, ami egyenesen az Irtis folyó rakpartnál ér véget, elhelyeztek egy igen érdekes emlékművet. A hatalmas, rozsdamentes acélból felállítót alakzat nyolc méter magas, amely tetejéről lassan folydogál a víz, este pedig hangulat megvilágítást is kap. Az alakja állítólag egy két összetett tenyeret szimbolizál. De vannak kisebb méretű alakzatok is, azok alatt egy információs panel található. Valószínűleg a hidegben lekapcsolják őket, mert hiába próbálkoztam többet megtudni az itteni műemlékekről, de egyik sem működött. Azt is megtudtam, hogy ezt a rozsdamentes acélból készült monstrumot a Nagy Britanniai Nottinghamben készítették. Érdekes ez a modern építészet közvetlenül a műemlék házak közelében és az is, hogy a helyieknek már a kezdetektől fogva a szívük csücskévé vált ez az utca. Nagy kár, hogy ennyire siettünk és nem csináltam képeket a régi száz évnél is öregebb téglaházakról.
Csokán Valihanov utca
Omszk régi faházai
Még egy nagyon fontos látnivalója van a városnak, az pedig a sok szebbnél szebb régi faház. Én egyszerűen imádom őket. Akármelyik utcába is vetődtem is be, ott biztosan belebotlottam legalább egy ilyen házba, sajnos a házak nagy részének siralmas az állapota. Érdekes, hogy a legtöbb orosz városban semmi sem védi őket a lebontástól, itt sem jobb a helyzet, pedig micsoda örökség, milyen szép lehetne a város, ha azokat felújítanák.
Lehet, hogy ez a város nem egy első számú célpont az utazok körében, de azok, akik esetleg terveznek egy utazást a transzszibériai vasúton, azoknak mindenképp ajánlom, hogy szálljanak le itt le a vonatról és legalább egy napot töltsenek el. Az biztos, hogy én ide még párszor vissza fogok térni.
Omszk régi faházai