Nem olyan régen, az egyik utam során, volt egy átszállásom és így pár szabad órám az isztambuli Atatürk reptéren, ezért alkalmam adódott megnézni ezt a csodálatos várost. A két járat közötti várakozási idő egészen pontosan hat óra volt. Bár elsőre ez az idő kevésnek tűnhet egy kiadós városi sétához, de a sok fejtörés és biztatás után, végül csak sikerült belevágni. Jobb, mint egy túlzsúfolt terminálban ülni vagy állni. A kockázat ellenére, hogy esetleg nem ér vissza az ember időben és felszáll a gépe, végül nem bántam meg. Véleményem szerint, ennyi idő elég ahhoz, hogy szemügyre vegyünk a város néhány kötelező látnivalóját, és hogy később megalapozzon egy teljesen város orientált utat.
Atatürk repülőtér és a központ távolsága
Bepillantás a központban lévő ünnepségre
Az Atatürk reptér elég közel van a történelmi központhoz. A távolság kb. 20 km, ami egész közelinek számít, egy-két városhoz képest. A központba való bejutás kétféleképpen lehetséges, vagy közúton (busz, taxi) vagy metróval. A hatalmas dugók miatt érdemes az utóbbit választani. Mi is ezt a megoldást választottuk a kollégámmal, amúgy sem nagyon készültünk sok pénzzel. A metrókártya vásárlása elsőre egy kis fejtörést okozott, mert amikor mi voltunk, akkor az automaták legnagyobb része török nyelven működött. Szerencsére volt egy kihelyezett ember, aki ugyan alig beszélt angolul, de segített a jegyvásárlásban. Az egész út a központig kb. 40-45 percig tartott, mellesleg pontosan ennyi idő kellett kijutni a terminálból is.
A metró a reptértől indul, aminek a száma M1, a hatodik megállónál át kell szállni egy másik vonalra, a T1-re, onnan, pedig ha jól emlékszem van 15 megálló a Sultanahmet nevű megállóig. Nem bonyolult, minden érthetően van kiírva, és ha jól emlékszem hangosan is bemondják az összes megállót. Azt viszont nem értettem, hogy miért hívják metrónak, amikor a legnagyobb része a felszínen fut, én inkább trolinak nevezném.
Hagia Sophia és az Ahmed szultán mecset
Az ott tartózkodásunk idején éppen valami ünnepség lehetett és ezért rengeteg ember volt. Esély sem volt bemenni az Ahmed szultán mecsetbe vagy a Hagia Szophiába. Lehet, hogy 10-15 percen belül be tudtunk volna jutni, de ezt akkor nem lehetett előre látni. Egyébként is sokkal jobban esett a gyaloglás és helyenként a gyors menetelés, a több órás repülőút után. Az idő fantasztikus volt és a város hangulata is pont olyan volt, mint amilyennek elképzeltem. Beleférhetett volna a bazár is, de erre a pár órára már nem akartam pénzt váltani, viszont pénz nélkül nem láttuk értelmét a nézelődésnek. Kb. 150 török líránk volt, amit még itthonról sikerült magunkkal hozni.
Topkapi palota és a környéke
Talán ami a legjobban tetszett az a Topkapi palota és a kertje. Biztosan érdekes lett volna befizetni a fizetős helyekre is, de sajnos szorított az idő és ennél sokkal többet is szerettünk volna látni, ezért azután a part felé vettük az irányt. Egészen a Galata hídig, nem tudtunk a vízpart közelébe jutni, sajnos eléggé be volt építve. Sokat időztünk a Galata hídon, onnan is fantasztikus a kilátás.
Vegyes képek a városról
Ezután nyugatnak vettük az irányt, be akartuk járni a lehető legtöbb kis utcát. Sajnos annyira belemerültünk, hogy eltévedtünk. Se GPS, sem más papíros térképünk nem volt. Ebből a szempontból felkészületlenek voltunk. A visszafelé útra pont annyi időt számoltunk, amennyi ideig tartott a metrózás, de akár melyik irányba is mentünk és akármennyit is kérdezősködtünk, egyszerűen nem találtuk meg a metróvonalat. A buszozás, a rengeteg számunkra ismeretlen megállójával, túl bonyolultnak bizonyult, legalábbis sehogy sem tudtunk eligazodni rajta. Amikor már mínuszban voltunk az idővel, végső elkeseredésünkben egy taxit fogtunk. Kézzel-lábbal megegyeztünk a fuvardíjban és elindultunk a reptér felé. Szerencsére pont annyi pénzünk maradt, mint amennyit a taxis kért. A taxizás ugyan jó ötletnek tűnt akkor, de miután egy órányi, több kilométeres dugóba futottunk, már nem voltunk boldogok. A taxis mindent megtett, nagyon belevaló volt, legalább 5 kilométeren keresztül a járdán száguldottunk. Miután beértünk a reptérre, kiderült, hogy legalább egy órát késik a budapesti gépünk, ha nincs ez a késés, akkor nem érjük el a gépünket. A tanúság ebben a történetben, hogy ne taxizz, ha nagyon sietsz, és soha ne távolodj el nagyon messzire attól a metró megállótól ahol leszálltál, pláne ha onnan tervezed a felszállást is. Ez a néhány óra meghozta a kedvemet ahhoz, hogy egyszer visszatérjek ide és alaposan szétnézzek.
