Akkor vágjunk is bele. Az utazásunk idején a rubel árfolyama kb. 4,7 Ft volt, de mi kereken 5 Ft-os áron jutottunk hozzá, így számolni is könnyebb volt, ezért az összes rubeles árat, amit feltüntetek, 5-tel kell beszorozni, hogy átváltsuk forintra. Remélem, ezek az információk segítenek azoknak, akik terveznek egy hasonló utat.
1. nap
A reggeli órákban szálltunk le Moszkvában, a Vnukovo nevű repülőtéren. A Wizzair légitársaság járatával repültünk. Ezen a reptéren még sohasem jártam, elsőre nagyon nem nyerte el a tetszésemet. Legalábbis összehasonlítva a Seremetyjevoival, ahol többször megfordultam már. Vagy nagyon reggel volt még és nem tértem teljesen magamhoz, vagy tényleg kaotikus volt az egész. Mindenki szaladt a kijáratokhoz, de a kijárat nem volt teljesen egyértelmű, semmi sem volt normálisan kiírva. Aztán előkerült néhány egyenruhás, aki elmebeteg módjára ordítozott mindenkivel és ordítva össze-vissza terelgette az embereket. Tíz perces bolyongás után rá kellett jönnünk, hogy itt bizony bármelyik kapuhoz állhat az ember, senki nem fog szólni érte, ezért a továbbiakban a diplomatáknak fenntartott kapun próbálkoztunk. Itt legalább nem volt nagy sor. És igazunk is lett, mert az útlevélbe pecsételős ember nem zavart el.
Már utaztam párszor Oroszországba, de még soha sem kellett olyan sokat várni arra, hogy tovább engedjenek az útlevél ellenőrzésnél, nagyon sokáig vizsgálták az úti okmányaimat. Szó szerint nagyítóval nézték át a vízumomat és az útlevelemet. De nem csak én jártam így, hanem az útitársam is. Egyébként azt tudnia kell mindenkinek, hogy az oroszországi utazáshoz szükség van orosz vízumra, erről nem szeretnék sokat írni, mert elég sok utazási iroda foglalkozik vízum ügyintézéssel. Mi nem spóroltunk ezen, mi is egy irodával csináltattuk meg. A fejenkénti ára körülbelül 35 ezer forint volt.
Miután összeszedtük a csomagjainkat és megtaláltuk a kijáratot, elindultunk megkeresni az úgynevezett „Aeroexpress”-t. Véleményem szerint ez a legjobb transzfer lehetőség Moszkvában. Ez tulajdonképpen egy gyorsvonat, ami közvetlenül, megállás nélkül a városközpontba visz. A legjobb az benne, hogy pontos, sűrű menetrend szerint jár és ezzel a megoldással elkerülhetjük a közlekedési dugókat, amik errefelé igen komoly gondokat tudnak okozni.
Pár méter után már bele is botlottunk az Aeroexpress pultba. Vannak önkiszolgáló terminálok is, de én jobban szeretem húsvér embertől megvenni a jegyet és közben beszélgetni is egy keveset. Ez egy jó ötletnek bizonyult, egy felnőtt jegy ára egy utazásra 500 rubel, mi a pultos hölgytől 470 rubelért kaptuk meg a jegyet. Hogy ennek az üzleti fogásnak mi értelme van, azt nem tudom. Szemmel láthatóan nagyon unalmas állása lehetett, mert örült a csevegésnek. Látszott, hogy mindenki messziről elkerülte azokat a pultokat. A kedvezmény mértéke majdnem egy kávé ára és sokan ezt valószínűleg nem is tudják. A tömeg általában az önkiszolgáló terminálokhoz siet, azt gondolják, hogy gyorsabban végeznek, aztán jó sokat várakoznak, hogy sorra kerüljenek.
A vonatról azt kell tudni, hogy az első kocsi a „business class” (első osztály). A jegy ára itt 1000 rubelbe kerül, jár hozzá némi harapnivaló és egy kis frissítő ital. Kicsit féltem attól, hogy az ünnep miatt alig lesz helyünk, de nem volt vészes, volt hol ülnünk. Még az utazás előtt néhány héttel megtudtam, hogy pont az érkezésünk napján ünnepli a város a 870. évfordulóját és ilyenkor még jobban megtelik a főváros a vidékről érkező emberekkel.
Terv szerint tíz órakor fel is szálltunk a vonatra, az út kb. 35 perc volt, nagyon kényelmes. Rendszeresen járt egy büfés is, akitől mindenfélét lehetett venni. A vonaton az idő gyorsan elszaladt. Észre sem vettük és már meg is érkeztünk. A végállomás a központban található Kijevszkij pályaudvaron volt, ahonnan át lehet szállni metróra.
Mielőtt tovább mentünk volna, megcéloztunk egy mobilszolgáltató pultot, hogy vegyünk egy orosz SIM kártyát. Fontos volt, hogy a két hét alatt elérhetőek legyünk, és persze hogy mi is tudjunk könnyen és olcsón kommunikálni az otthoniakkal. A kártya, amelyet vettünk, 10 gigás netet tartalmazott és mindössze 600 rubelbe került. Az egész vásárláshoz csak az útlevelemre volt szükség. Már az út előtt néhány hónappal azt a tippet kaptam egy ismerősömtől, hogy az MTC nevű szolgáltatónál vegyek, mert nekik elvileg a legjobb a lefedettségük. Elég nehezen akart működni egy magyar, két SIM kártyás telefonban, de félórás küzdelem után végre sikerült, és onnantól kezdve volt egy elképesztően gyors netünk. Persze később kiderült, hogy a gyorsasága leginkább csak Moszkvában volt érezhető.
Végre lemehettünk a metróba, gyerekkorom óta imádom a moszkvai metrót, nem tudom miért, de valami elmondhatatlan varázsa van. Megvettük a 24 órás korlátlan utazásra jogosító jegyet („Единый”), vagyis egy plasztik kártyát és készen álltunk a város felfedezésére. Az ára amúgy egész jó volt, csak 210 rubel és korlátlanul használható. Eleinte zavaró volt a hatalmas tömeg, vagy csak szokatlan, nem tudom, de gyorsan meg lehetett szokni. A metróútvonal a térképre pillantva kicsit bonyolultnak tűnik, de néhány óra után már gyerekjáték eligazodni rajta, még annak is, aki nem beszél oroszul és nem ismeri a cirill betűket. Nem kell aggódni, minden ki van írva latin betűkkel is, sőt még angolul be is mondják a megállókat.
Elsőként a Jároszlávszkij pályaudvarra indultunk keresni egy csomagmegőrzőt, hogy megszabadulhassunk a nehéz hátizsákjainktól. Néhány metrómegálló után, az 5-ös számú „körgyűrű” vonalon, könnyedén átszállás nélkül odataláltunk a pályaudvarra, szerencsére elég jól és érthetően volt minden kiírva. Ahogy arra számítottam a csomagmegőrző a pályaudvar alagsorában volt. A nagy hátizsákot 230 rubelért sikerült leadni, ennyibe került a 24 órás tárolás. Természetesen előre ki kellett fizetni az összeget és útlevél is kellett hozzá. Azután, kicsit felszabadultan indulhattunk a központ felé, szemügyre venni a Vörös teret és más nevezetességet. Úgy terveztük, hogy erre kb. fél napunk lesz, mielőtt visszaindulnánk a vasútállomásra.
Jároszlávszkij pályaudvar környéke
Pillanatok alatt egyetlen egy metróátszállással megérkeztünk az „Okhotny Riad” nevű metróállomásra. Mire felmentünk a felszínre, megdöbbentve szembesültünk az elképesztő méretű tömeggel. Valahol ez várható is volt, nagyon nehezen és lassan tudtunk csak előre haladni. Nem csak a sok ember miatt, hanem az elképesztő rendőri készenlét miatt. Sok utca és tér csak a biztonsági kordonokon keresztül volt átjárható, ahol néha nem kis méretű tömeg egyszerre akart átmenni. Az is hátráltatott, hogy körülbelül minden ötödik embernek szúrópróbaszerűen átnézték a táskáját vagy a hátizsákját. Majdnem egy óra kellett, hogy megközelítsük a Vörös tér környékét, pedig csak pár száz méterre lehettünk tőle. Aztán jött a csalódás, sajnos kiderült, hogy a tér környéke szintén egy annál is szigorúbb kordonnal van körülvéve, aki még reggel be tudott jutni oda az gond nélkül ott tartózkodhatott. Azután csak különleges engedély birtokában lehetett belépni. Egy-két óra elteltével már éreztem, hogy ez a maradék fél nap már valószínűleg nem fog terv szerint alakulni. Az egyik rendőr, akit megkérdeztem, elmondta, hogy talán 15 óra után megnyitják az átjárást a Vörös tér felé, de szerintem ebben ő sem volt biztos.
Moszkva város ünnepe, utcai rendezvények
Mellettünk egy pár méterre voltak olyan standok, ahol mindenféle érdekes kézműves ajándéktárgyakat árultak és pár méterenként kisebb büfék voltak. Több orosz város is reklámozta a saját régiójának termékeit. Jó kis dolgokat árultak ott, de az árak számunkra itt borzalmasan magasak voltak, még a moszkvai viszonylatokhoz képest is. Nem is értem, mit gondoltak ezek az árusok, biztos csak a gazdag külföldiekre vadásztak. Persze a kisebb olcsó tárgyak nagyon kapósok voltak, például a hűtőmágnes, csak 100 rubelbe került darabja. Mindenhonnan, finom illatok terjengtek, volt egy büfé, ami a dagesztáni konyhát népszerűsítette, és egész elfogadhatónak tűntek az árak is, de egyszerűen akkora sor volt mindenhol, hogy egy örökkévalóságig állhattunk volna ott.
Nem tudom, hogy ki hogy van ezzel, de ha én egy olyan helyre kerülök, ahol nem túl sűrűn járok, akkor nálam a reggeli és az ebéd kezd másodlagossá válni, folyamatosan mozgásban próbálok maradni és minél többet szeretnék látni a helyből. Hogy mégse essünk szét az éhségtől, vettünk néhány pirozsokot (ez egy orosz ételféleség, kelt tésztába mindenféle tölteléket tesznek, pl.: káposzta, darált hús stb.). Elég nagy volt a választék, volt káposztás, darált húsos, gombás-burgonyás és még sok más. Imi eleinte ódzkodott tőle, de miután megkóstolta, nagyon ízlett. Nem volt drága, csak 80 rubelbe került darabja és nagyon laktató volt, már kettő darab elfogyasztása után simán meneteltünk tovább. Miután három óra is elmúlt, feladtuk a reményt, hogy valamikor is beengedjenek. Úgy döntöttünk, hogy megpróbáljuk egy nagyobb kerülővel másik oldalról megközelíteni a Vörös teret. Mint utóbb kiderült, búcsút is inthettünk az árusoknak. Bár nagy területet bejártunk a nap folyamán, nyoma sem volt több standnak. Nem tudom, hogy véletlen volt-e, vagy tényleg befolyásolták, de nagyon nem akart működni az offline GPS a telefonunkon, ez a Nokiámon még sosem fordult elő. Szerencsére Iminek, bár kissé akadozva, de magához tért a masinája és így nem tévedtünk el.
Moszkva város ünnepe
Moszkva város ünnepe
Moszkvában a közbiztonsággal nagyon komolyon foglalkoznak, emiatt talán egy kicsit nyugodt is voltam, de egy idő után már nagyon idegesítettek az állandó ellenőrzések. Imi sokkal szerencsétlenebb volt velem ellentétben, őt valamiért mindig kiemelték a tömegből és végigtúrták a hátizsákját. Az ünnepség idejére hatsávos utak és nagyobb utcák voltak lezárva a gyalogosok részére. Ezeket az utcákat nem csak kordonnal zárták le, hanem vadonatúj Kamaz teherautókkal állták el. Séta közben elmentünk egy nagyobb belvárosi parkoló mellett, ahol legalább 25-30 kisebb busz parkolt, aminek az összes ablaka el volt húzva a függönnyel és nem értettük, hogy miért védi ennyi rendőr. Az egyik ilyen buszon nem volt teljesen elhúzva függöny, amikor közel értünk hozzá, láttuk benn a teljes felszerelésben és fegyverrel a kezében ülő kommandósokat. Ha itt valami gond lett volna, akkor ezek, azonnal lerohanták volna az egész belvárost.
Az ünnepség idejére hatsávos utak és nagyobb utcák voltak lezárva a gyalogosok részére.
Megpróbálkoztunk egy nagyobb kerülővel, de sikertelenül, mert akárhová mentünk mindenhol nagy tömeg volt. Amikor a GPS szerint már csak néhány utcányira voltunk a Vörös tér déli részétől, úgy döntöttünk, pihenünk egyet és megiszunk egy kávét. Már az elején feltűnt, hogy milyen sok a kávézó ebben a városban. Még a teljesen egyértelmű éttermek is kávézóként reklámozták magukat. Talán a kedvező adózási feltételek miatt, nem tudom. A hely ahová betértünk, a „Sokoladnitca” nevet viselte, nagyon jól kitalált hely volt, az étlapon rengeteg fajta kávé volt, telis tele fantázianevekkel. Vakon rendeltünk az étlapról, én jól jártam, mert kaptam majd két decis bögrét teli finom kávéval, ez adott is egy löketet a további gyalogláshoz.
Kreml és a környéke
Miután feltöltődtünk, újból nekiveselkedtünk a Vörös térnek, de akármelyik utcából is próbálkoztunk nem jártunk sikerrel. Nem sokkal később feladtuk a próbálkozást, úgy voltunk vele, hogy majd az utolsó napon úgyis visszatérünk ide. Ez a kis moszkvai rendezvény teljesen átírta a mai napra szánt terveinket. Ekkor a Moszkva folyó felé vettük az irányt. Még a „Bálsoj” híd is le volt zárva az autók elől. Mi nem mentünk a tömeg után át a hídon, hanem elindultunk közvetlenül a Kreml fala mellett, a cél most már a túloldal volt, az Alexandrovszkij kert. A távolság nem volt kicsi, de remek időnk volt a gyalogláshoz. Megérkezéskor, kiderült, hogy a kert nagyobbik fele szintén le van zárva. Ekkor már elkezdtünk improvizálni, felmerült egy olyan gondolat, hogy előrébb hozzuk a Kreml látogatást, amit egyébként az utolsó napra szántuk. Pont a jegyiroda közvetlen közelében voltunk, persze azonnal kiderült, hogy ma zárva volt a látogatok előtt. Hát, ezekre a dolgokra nagyon nem számítottam.
Moszkva, Megváltó Krisztus Székesegyház, és a Jamie Oliver étterem tábla
Kordon miatt csak megközelíteni tudtuk a Vörös teret
A Vörös teret csak messziről láttuk
A „Bálsoj” hídról
Kreml mentén készült képek
Már öt óra elmúlt, amikor inkább elindultunk megkeresni egy büfét, ahol egy keveset ehetnénk elfogadható áron. Persze ebben a melegben egy jó orosz sör sem esett volna rosszul. Moszkva belvárosában ez általában igen nehéz feladat. Végül találtunk egy kis eldugott helyet, ami inkább egy bárra vagy kocsmára hasonlított, de miután jobban szemügyre vettük belül, kiderült, hogy van itt bőven ételválaszték is. Ja és ez is kávézó volt. Fogalmam sincs mitől bírtuk olyan jól ebéd nélkül, de még most sem voltunk annyira éhesek. Rendeltünk jó pár pirozsokot és egy pár orosz sört. Jó volt végre pihenni egyet, a hely kicsi volt és nagyon otthonos. Szemben velünk volt egy nagy lapos tévé, amelyben élő közvetítés ment Moszkva város ünnepségéről, sok helyszíni kapcsolással. Egyetlen egy részletes programot nem találtam az interneten erről az ünnepségről, olyan érzés volt mintha az egész csak kaotikus improvizáció lett volna. Voltak ugyan mindenféle szórakoztató műsorok, de egyiket sem lehetett normálisan megnézni vagy akár megközelíteni, de olyan sokan is voltak, hogy amúgy sem hallatszódott normálisan semmi. A színpadokkal is ugyanez volt a helyzet, esély sem volt bármit is hallani vagy látni. Olyan érzés volt, mintha nagyon elszámolták volna a látogatok számát.
Egy hangulatos belvárosi büfé
Hét óra körül odébb álltunk. Még egy pár kilométert sétáltunk a központban, de már éreztük a fáradságot. Elhatároztuk, hogy szemügyre vesszük a metrót, sajnos itt is csalódnunk kellett, a tömeg csak úgy nőtt. Egyszerűen lehetetlen volt jól körülnézni és fényképeket készíteni. Az emberek ingerültek voltak, ha rossz helyen álltál, akkor durván rád szóltak. Sajnos a metróban a legtöbb ember, tényleg ilyen, ezt már a sokadik út során tapasztalom. Hát, az biztos, hogy nem a metróban tapasztalt élményekről kell megítélni az orosz embereket. Aki még sohasem járt a moszkvai metróban, annak azt kell tudnia, hogy a mozgólépcsőre állva a jobb oldalon érdemes állni és ne álljuk el az utat a rohanó emberek elől, akik általában a futókat megszégyenítő tempóban szó szerit futnak.
A nyüzsgő moszkvai metró, az elmaradhatatlan Lenin portré, és Moszkva metróhálózata
Már besötétedett, amikor visszatértünk a Jároszlávszkij pályaudvarra. Elsőként bevásároltunk egy közeli élelmiszerboltban. Szükség is volt sok élelmiszerre a nagy útra. Az étkezőkocsiban való étkezés nagyon drága, teljesen nem úszhatod meg, legfeljebb csökkentheted az étkezések számát.
Felvettük a csomagjainkat a csomagmegőrzőből és felmentünk az állomás várótermébe. A váróteremben várakozni semmivel sem volt izgalmasabb, mint egy repülőtér termináljában, unalmas és fárasztó. Az egyetlen szórakozásunk a biztonsági őrök megfigyelése volt, ahogy intézkednek a hajléktalanokkal és a részegekkel. Azok a jelenetek felértek egy akciófilmmel. Senkit nem kíméltek, főleg azokra pályáztak, akik több helyet elfoglalva lefeküdtek a „fotelben” a váróteremben. Ha viszont jegye sem volt, akkor kitessékelték vagy lerángatták a mozgólépcsőn.
A várakozás még unalmasabb lehetett volna, ha nincs internetünk. De egy idő után az ember már a telefont is megunja. Este 11 után elég nagy jövés-menés lett, miután bemondták, hogy elkezdődött a beszállás a 2-es számú Moszkva-Vlagyivosztok gyorsvonatra. Nagyon sokan álltak fel és indultak lefelé a vágányhoz. Ez az a bizonyos 2-es számú, híres vonat (1-esnek akkor hívják, ha Vlagyivosztokból indul), Oroszország első számú vonata, amely nagyon népszerű a külföldiek körében. Ekkor elég sok külföldi jelent meg a semmiből, főleg hátizsákosok és föl-alá kezdtek rohangálni.
Éjfélkor, amikor már majdnem elaludtam a fotelben heverve, végre bemondták a hangosbemondóba a 100-as számú vonatunkat is. Na, ekkor már nagyon kalapált a szívem, végre a több évnyi tervezés után részesei lehetünk ennek a különleges útnak.
Folytatás következik.